Táltosparipa

Hogyan utáltam meg a “készségtárgyakat”? És hogyan lettek önismeretem forrásaivá…

20170108_095703 Egy önismereti tréning keretében montázst készítettem a napokban. Teljesen elmerültem a feladatban, megszűnt a világ, olyan gonddal vagdaltam és ragasztottam, mintha legalább a Sydney-i Operaház felépítésére készülnék, pedig “csak” önmagamat kellett montázsba foglalni. Hirtelen ugyanazt az örömet éreztem, mint az óvodában, amikor szabadfoglalkozás volt, és én rendszeresen a rajzasztalt választottam. Nem volt annyi papír, amennyit… Tovább »

Bagdy Emőke a női hivatásról

bagdy Bagdy Emőkét személyesen először a Károli egyetemi büféjében láttam. Ez már kb. 15 éve volt, nagyjából akkoriban szervezte meg a Károli Bölcsészkarán a pszichológia szakot. Tele volt akkor is energiával, szakmai tekintélye már akkor is kérdésen felül állt. Ha mindezt nem tudtam volna róla, akkor, ott a büfében “csak” egy nagyon csinos, ízlésesen felöltözött, sugárzó… Tovább »

A megcsalás hálójában

love-1461044_1920 A megcsalás kapcsán néhány napja írtam egy alapvetésnek szánt gondolatindító írást. Azt a címet is adhattam volna neki, hogy “A megcsalás alapvető motivációja a párkapcsolatokban”. De első körben nőknek szántam, így a férfiakat emeltem ki a cikkben: ITT OLVASHATÓ. Sokezren olvasták, sokféle komment érkezett a különböző fórumokon. Ezek a vélemények arra késztetnek, hogy ma reggel továbbvigyem… Tovább »

Normális meséket kérek a gyerekeknek! Abnormális világban teljesíthetetlen kérés?

girl Nem. A kérés nagyon is teljesíthető. Vannak normális mesék, és amióta rajzfilmgyártás van, normális rajzfilmek is vannak. Szóval minta és példa van elegendő. Amin változtatni kellene az az, hogy a NORMÁLIS MESÉK legyenek előtérben az abnormálisakkal szemben.  Na, de indul a kérdésözön a trolloktól: “Mi a normális?” És rátapintanak a lényegre a kérdezősködéssel! Mert, ha… Tovább »

Ferenc pápa a romlottságról: egy állapot, amelyben korlátozódik a szeretet

tv Nem vagyok katolikus, mégis szívesen gondolkodom Ferenc pápa szavain, mert mély bölcsességet sugallnak. Szavain merengve a megoldás és a változtatás útjai is megnyílnak. Ez számomra a legfontosabb: nemcsak diagnózist ad egy beteg világról, hanem megmutatja a megoldás felé vezető irányt is. Romlottság és bűn című könyvében a romlottságot nem cselekedetként határozza meg, hanem személyes és társadalmi… Tovább »

A kislány, akit két éven át szexuálisan bántalmazott bébiszitterének kamasz fia

questions-1922477_1280 A gyerekkori bántalmazások hatásáról és következményeiről többet tudni nagyon fontosnak tartom. Olyan téma ez, amiről régebben még olvasni sem lehetett. Sőt, egészen a ’90-es évekig az volt a bevett felfogás, hogy a gyerekek úgyis mindent kibírnak, mert fiatal szervezetük regenerálódik. Aztán a gyerekpszichiátria és az agykutatás fejlődésével kiderült, hogy ennek pont az ellenkezője történik: a… Tovább »

Miért csalja meg a férfi a nőt?

csal2 Terápiás ülések kliensei leggyakrabban párkapcsolati problémákkal érkeznek. Ezen belül is nagy százalékban a hűtlenség a téma. Igen gyakran több évtizedes házasság után robban a kapcsolat a harmadik miatt. Mi történik ilyenkor? Mi történik a kapcsolattal, ami évekig, évtizedekig működött, és egyszercsak szétesik?Tényleg váratlanul jön a robbanás? Ezeket a terápiás beszélgetéseket összegezve valami egészen világosan látszik: minden ember… Tovább »

Uniszex nevelés – van értelme?

boy2 Hogy egy újszülött kislánynak vagy kisfiúnak születik-e, az egészen a legutóbbi időkig egyértelmű volt. Főként a skandináv országokból kezdtek hírek érkezni olyan pedagógiai törekvésekről az óvodákból, hogy a gyerekeket “nem kell” és “nem szabad” kislányként és kisfiúként kezelni, hanem azonosan; aztán majd a gyerek döntse el, hogy lánynak vagy fiúnak érzi magát. Ez a fajta… Tovább »

Cyrano szerelme – hogyan találj rá a szerelemre?

love Az Igazit megtalálni és vele élni holtomiglan-holtodiglan: erre a legtöbbünk vágyik. Akinek megadatik, az hálás. Akinek (még) nem, annak keresnie kell tovább. Ez a keresés azonban – hitem és tapasztalatom szerint – nem olyan, mint szénakazalban a tű megtalálása. Sokkal nagyobb az esély, sőt, az Igazival való találkozás esélye növelhető, mitöbb bevonzható! Erről írok ma… Tovább »

4 dolog, ami Oprah Winfrey-től eltanulható – és miért is ne tanulnánk el, ha jobbá teszi az életünk?!

oprah Oprah Winfrey az a megasztár az USÁ-ban, aki emberileg is mega. Ritka jelenség a sztárvilágban. Egy ember, akinek a rengeteg pénz nem vette el az eszét, hanem mások számára is példaértékű dolgai vannak. Egy szó, mint száz: én bírom ezt a nőt, amikor a gondolatait olvasom, nagyokat bólogatok. Amit biztosan tudok című könyvében személyes kapcsolatairól,… Tovább »

Ne fossatok be! – ez az (újévi) message

2reszegek_sajto_eoszfoto-8056 Van úgy, hogy az ember belesüpped az önsajnálatba, és mellé még a világot is temeti. Hogy 2017. NE ebben a hangulatban teljen, ahhoz részeg emberek őszinte mondatait hoztam ma el nektek – a színházból… “Nem vagyok elég jó. / Lehetetlen világban élünk. /Nincs már ebben a világban szemernyi tisztesség sem. / Én nem érdemlek semmi… Tovább »

Tökéletes program a téli szünetben: diavetítsünk!

diafestes 121 Gyerekkorunk szép emléke a diavetítő. Behúztuk a sötétítőt, lekapcsoltuk a villanyt, és indulhatott a diamozi! Már egyetemistaként terveztem, hogy valahonnan beszerzek majd egy diavetítőt, ha lesz gyerekem. Nagyon megörültem, amikor újra (már modernebb kivitelben) elkezdték forgalmazni. Mostmár mi is diafilmgyűjtők vagyunk! Mesét csinálunk a falra! Mi a titka ennek a (ma már ósdinak tűnő) szerkezetnek?… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!